A mediáció egy sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, közvetítői eljárás, mely során a felek egy harmadik, pártatlan személy (mediátor, azaz közvetítő) segítségével kötnek egyességet.
A megállapodás tartalmát a vitázó felek és nem pedig a mediátor határozzák meg.
mediáció, közvetítés, békítés
Minden olyan helyzetben, ahol ketten vagy többen háborúznak, szükség lehet arra, hogy az Erőszakmentes, együttérző vagy együttműködő kommunikációt megvalósítva közvetítsünk.
Közvetítéskor az a szerepem mediátorként, hogyha bárki valami olyasmit mond, ami nehezítené a konfliktus megoldását, rögtön átfordítom egy olyan nyelvre, amely szerintem megkönnyíti a megoldást. Mielőtt azonban így „tolmácsolnék”, mindig megkérdezem az illetőtől, hogy valóban azt akarta-e mondani. Abban segítem a feleket, hogy meghallják egymást.
Az EMK közvetítő szerepe az, hogy a két fél között fönntartsa a kommunikáció áramlását egészen addig, amíg a probléma meg nem oldja saját magát. A legtöbb konfliktus ugyanis, - még azok is, amelyek országok közötti háborút idéznek elő – olyan konfliktus, amelyet kisiskolás gyerekek is könnyűszerrel meg tudnának oldani. A lehetséges megoldások nem is olyan bonyolultak. Csak mi bonyolítjuk azzal, hogy nem a másik érzéseire és szükségleteire figyelünk, hanem azt elemezgetjük, hogy mit csinált rosszul.
Magadtól kérdezd:
ajtód azért fontos-e,
hogy zárd, vagy, hogy nyisd?