"Az út ami boldoggá tesz, nem a végcél!" Dan Millman

Kedves Barátaim, Ismerőseim és Érdeklődők!  

 Az Együttműködő, erőszakmentes kommunikáció (EMK) a konfliktusok feloldásán túl olyan életszemléletet, eszközt ad számunkra, ami a tudatos jelenlétünk kialakításában, és gyakorlati megvalósításában segít bennünket. Megmutatja, hogy nekünk magunknak kell változnunk ahhoz, hogy a környezetünkben elérjük azokat a változásokat, amikre vágyunk. A kedves szó, a figyelembevétel, a megértés, az elfogadás, olyan igények, amikre egy adott pillanatban mindannyiunknak szüksége van. Ez olyan egyértelműnek egyszerűnek tűnik. Azután a mindennapokban mégis hiányzik. Másféle szokásokat alakítottunk ki, azt szoktuk kifejezni, amit kifogásolunk a másik viselkedésében.
"Miért nem jöttél időben?"
"Azt nem úgy kellett volna csinálni!"
"Már annyiszor kértelek..."

Ahhoz, hogy valóban magunkról beszéljünk, hogy azt fejezzük ki ami az igényünk - mint a megbízhatóság, az azonos értékrend, a figyelem - új szemléletre, tudatosságra van szükségünk. Ezt pedig gyakorlással, idő ráfordítással, úton levéssel tudjuk megteremteni.

A Belső Camino programunk-kal belső utazásra, az új kifejezésmód begyakorlására, egymást támogató együttlétekre hívunk. Az egy éves folyamatban reményeink szerint felfedezések, felismerések, örömteli együttlétek, személyes fejlődés vár ránk. Ha kedvet kaptál, hogy velünk tarts, akkor pakold tele a hátizsákod, vedd fel a bakancsod, és induljunk együtt! Az utazásról, magáról az útról itt találsz bővebb információt:
EMK alaptanfolyam
EMK alapok - Belső Camino-hoz
Belső Camino - EMK alapú egy éves önismereti program 

Örömteli, vidám napokat kívánok, üdvözlettel:
Kati

Strasser Katalin Eszter
EMK tréner, mediátor

+36 70 2506233

www.emkommunikacio.hu

 PROGRAMOK:

OKT 15,22,29. NOV 5,12,19,26. DEC 3,10,17. kedd 18-21h
ISMERKEDÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDŐ KOMMUNIKÁCIÓVAL
Alaptanfolyam kedd esténként

 

Az EMK alaptanfolyamon egy új kommunikációs rendszert ismerhetsz meg, amelyet eszközként használhatsz a mindennapi életben!

Ez a kommunikáció segítségedre lehet:

  • könnyed kapcsolat kialakításában barátokkal, idegenekkel,
  • őszintén elmondani ami bánt, anélkül, hogy másokat hibáztatnál,
  • megérteni, feloldani mások megbántottságát, hallgatását,
  • indulataid és mások indulatainak megélésében, kezelésében
  • önmagadért való kiállásban ... Tovább>>

Helyszín: Bp. IX. Ferenc krt. 39.
Részvételi díj: 10 alkalom 75.000 Ft - részletekben is fizethető

SZEP 21. szombat 10-17h
EMK ALAPOK - BELSŐ CAMINO-hoz
Belső Camino program ismertetője

Egy olyan 0. napot tartunk, ahol megismerkedhetsz az EMK alapjaival, ami utazásunk fő eszköze vagy felfrissítheted, ha korábban már tanultad, de elengedted valahol... megismerheted a Belső Camino programunkat, a célunkat, megtalálhatod, hogy a Te céljaidhoz ez épp támogató lehet e vagy épp segíthet megfogalmazni a célodat, Tovább>>

 

Helyszín: Budapest, IX. Ferenc krt. 39.
Részvételi díj: 15.000 Ft

OKT 11. péntek 18-21h OKT 12,13. szombat, vasárnap 10-17h
BELSŐ CAMINO - BELSŐ UTAZÁS
Egy éves belső utazás - 2019. októbertől 2020. októberig

GYERMEKI ÁRTATLANSÁGUNK, FELSZABADULTSÁGUNK VISSZASZERZÉSÉRE INDULUNK...HÍVUNK....VÁRUNK...

Ha Te is megéled olykor, mintha teljesen egyedül lennél történeteddel, történetedben, még akkor is, amikor annyi ember van körülötted, annyi mindenkivel beszélsz minden nap.... és mégis.... mintha egyedül küzdenél.... akkor jó helyen jársz.
Egyedül vagy , mert egyedi vagy. Senki más nem érthet meg teljesen.... és mégis....
Amit együtt megélhetünk, ha történeteinken keresztül, azon túl a küzdelmeinket, megéléseinket, örömeinket megoszthatjuk egymással, abban felismerve hasonlóságunkat, Egység-ünket. Tisztelve egymás Erejét, Útját, Választásait.  Tovább>>
6 hetente találkozunk, péntek délután, szombat, vasárnap egész nap együtt leszünk, tanulunk, fejlődünk
október 11-én kezdünk, a további alkalmakat és bővebb információt a Belső Camino programunknál láthatod

Helyszín: Budapest, IX. Ferenc krt. 39.
Részvételi díj: az egész éves program 296.000 Ft - amit két részletben kérünk (+ nyári 3 napos tábor)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!    

Tanfolyamokat tartja: Strasser Katalin Eszter EMK tréner, mediátor és Bende Rita EMK tréner

Honlap: www.emkommunikacio.hu
mobil: +36 70 250 6233
e-mail: info@emkommunikacio.hu

Az alábbi linkre kattintva tudsz jelentkezni, részvételi szándékodat kérlek előre jelezd  http://emkommunikacio.hu/jelentkezes