"Minden kimondott szó, amiből a másik azt hallja ki, hogy ő valamit rosszul csinál, csökkenti annak a valószínűségét, hogy megtegye, amit kérünk tőle." Dr. Marshall B. Rosenberg 

Kedves Barátaim, Ismerőseim és Érdeklődők!

Az Együttműködő, erőszakmentes kommunikáció (EMK) megalkotója Dr. Marshall B. Rosenberg zsiráfnyelvnek nevezte el az együttműködést elősegítő modelljét. A zsiráfnyelv tanulása során mi magunk, a partnerünk, a gyerekeink, a rokonaink, a szomszédaink, a munkatársunk, a főnökünk, vagyis mi emberek mindannyian megtapasztaljuk, hogy együttérző figyelmet adni és kapni, az emberi együttélés csodája és magasiskolája. A gyakorlatban ez úgy történik, hogy négy egymást követő lépés segítségével elmondjuk, hogyan érezzük magunkat, és mire lenne szükségünk ahhoz, hogy jobban legyünk. Ugyancsak ezeket a lépéseket alkalmazzuk, amikor másokat hallgatunk meg, hogy átérezzük és megértsük tapasztalataikat, érzéseiket és szükségleteiket. Ez a négy lépés alkotja azt a hidat, amelyen keresztül eljutunk eddigi megszokott kommunikációs módunktól az együttérző figyelem világába. Érdemes megtanulni ennek a mikéntjét, mert ez a képesség sokszorosan meghálálja az elsajátítására fordított erőfeszítéseket.
Az EMK szemléletén alapuló önismereti tanuláshoz a következő programjaimat ajánlom.  Jelentkezés itt.

Áldott, békés ünnepeket, és sok-sok egymásra figyelős pillanatot kívánok, szeretettel:
Kata

 

Strasser Katalin
tréner, mediátor

+36 70 2506233

www.emkommunikacio.hu

 PROGRAMOK 2017. JANUÁRTÓL:

JAN 11,18,25. FEB 1,8,15. szerda 10-13h
ISMERKEDÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDŐ KOMMUNIKÁCIÓVAL
Alaptanfolyam napközben (szerdánként)

Az EMK megismerésével és alkalmazásával:

  • javulni fog az élet minőséged
  • tudatosabbá fogsz válni
  • kommunikációd egy magasabb színvonalra emelkedik
  • könnyebben fogod megoldani a mindennapi problémáidat    stb. Tovább>>

Helyszín: Budapest, XIV. Kassai u. 166/b. IV/13.
Részvétei díj: 6 alkalom együtt 34.000 Ft, 6x1 alkalom 6x6.000 Ft

JAN 12,19,26. FEB 2,9,16. csütörtök 18-21h
ISMERKEDÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDŐ KOMMUNIKÁCIÓVAL
Alaptanfolyam csütörtökönként  Budai helyszínen

Az EMK alaptanfolyamon egy új kommunikációs rendszert ismerhetsz meg, amelyet eszközként használhatsz a mindennapi életben!
Ez a kommunikáció segítségedre lehet:

  • könnyed kapcsolat kialakításában barátokkal, idegenekkel,
  • őszintén elmondani ami bánt, anélkül, hogy másokat hibáztatnál,
  • megérteni, feloldani mások megbántottságát, hallgatását,
  • indulataid és mások indulatainak megélésében, kezelésében
  • önmagadért való kiállásban ... Tovább>>

Helyszín: Létezés Öröme Központ, Budapest, II. Lövőház u. 29. I/3
Részvétei díj: 6 alkalom együtt 34.000 Ft, 6x1 alkalom 6x6.000 Ft

JAN 17,24,31. FEB 7,14,21. kedd 18-21h
EMK HALADÓ TANFOLYAM

Erre a tréningre azokat várom, akik alapszinten már megismerték az EMK-t, és tovább szeretnék mélyíteni tudásukat, hogy minél többször legyenek képesek mindennapi életükben alkalmazni. Tovább>>

Helyszín: XY Budapest Életmód központ, Örs vezér tere
Részvételi díj: 6 alkalom együtt 34.000 Ft, 6x1 alkalom 6x6.000 Ft

Minden érdeklődőt szeretettel várok!                     

Tanfolyamokat tartja: Strasser Katalin tréner, mediátor

Honlap: www.emkommunikacio.hu
mobil: +36 70 250 6233
e-mail: info@emkommunikacio.hu

Az alábbi linkre kattintva tudsz jelentkezni, részvételi szándékodat kérlek előre jelezd  http://emkommunikacio.hu/jelentkezes